magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Déli Hírlap 1997.11.17.

Mitől magyar a magyar áru ? (1.)

Szervezetek, emblémák

Volt amikor irigyeltük azokat, akiknek jutott külföldi holmikra. Aztán amikor már nem volt ritkaság a "made in külföldi", rájöttünk, hogy egyrészt az sem olyan nagyon jó, másrészt pedig a piac törvényszerűségei is egyre inkább azt sugallják: a hazai áru hazai munkahelyek hazai dolgozóitól származik, tehát az egész valahogy összefüggésben lehet akár a munkanélküliség alakulásával is. Igen ám, de hiába akarunk mi magyar árut venni, ha nem tudjuk, hogy melyek is azok pontosan, és hogy honnan is ismerszenek meg.

Weinreich László, a Magyar Áruk Klubjának ügyvezetője lapunknak elmondta: a hazai piac védelme korántsem újkeletű, már az 1840-es évek politikusai is zászlójukra tűzték. Kossuth Lajos is felismerte ennek a jelentőségét, igazgatása alatt 1844-ben alakították meg a Védegyletet, amelynek tagjai kötelezték magukat arra, hogy nem vásárolnak import cikket külföldről, ha azt itthon is gyártják. E fogadalmukat akkor is megtartották, ha a külföldi termék olcsóbb volt mint a hazai. A Védegylet ugyan két éven belül - éppen Kossuth döntése nyomán - megszűnt, de a "mozgalom" tovább élt. Az 1960-as évek közepén minisztériumi támogatással jött létre a Kiváló Áruk Fóruma, amelynek fekete háromszög emblémája valóban csak a színvonalas gyártmányok dobozain, flakonjain, zacskóin tűnt fel. A Kiváló Áruk Fóruma - mutatott rá Weinreich László - sokáig egyeduralkodó jel volt a piacon, ám az utóbbi néhány évben számos társaság felvállalta a hazai piacvédelmet.

Az új piacvédők között szerepel a Hazai termék, hazai munkahely program, amely alapítványi keretek között működik. Körülbelül ötven hazai cég viselheti a jelzésüket, amely a magyar trikolorban elhelyezett H + H jelölés.

Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium támogatását élvezi a Rendszeresen Ellenőrzött Kiváló Magyar Termék (REKMAT), amely egy "koronás" védjegyet választott logójának. Piros mezőben zöld és fehér színek felhasználásával jelenítik meg a magyar koronát. Hazai és külföldi kiállítások, bemutatók szervezésével, katalógus kiadásával foglalkozik a Magyar Árukat Támogató Alap, a MÁRTA.

A Magyar Áruk Klubjának ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy mindezeken kívül létezik még egy, hasonló célokat felvállaló Társaság a Keleti Piacokért Egyesület, és 1995-ben alakult a Vásárolj Magyarul Termékminősítő és Marketing Egyesület. Ennek alapítói között volt a Magyar Áruk Klubja is.

( Folytatjuk )

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni