magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

HETEDHÉTHATÁR 2000. augusztus 25.

Öt éves a Magyar Áruk Klubja

Pécsett alakult meg 1995. augusztus 1-én a Magyar Áruk Klubja Egyesület, melynek ismertségét és elismertségét 1997-től a "Hajrá, Hazai!" elnevezéssel indított programjának (is) köszönheti.

Az eseménnyel kapcsolatosan kérdésünkre Weinreich László az egyesület elnöke elmondta, hogy kezdetben a szervezet a fogyasztói magatartás és a vásárlási szokások megváltoztatását tűzte ki célul, nem titkoltan azért, hogy így növelje a hazai termékek keresletét. Be kellett ismernünk - mondta az elnök -, hogy a hazai fogyasztók "zsebérzékenyek", így vásárlásaik során elsősorban nem a hazai származású termékeket választják, hanem az árban kedvezőbbet. Ez a fizetőképességet és a termékek árát figyelembe véve érthető is. Ebből a felismerésből kiindulva jutott el a kezdeményezés a "Hajrá, Hazai!" program elindításáig.

A hároméves próbálkozás lényege, hogy a program segítségével a gazdasági fejlődés fontosságán túl a kulturális, oktatási, sport, tudományos és számos más - a "hazaiak" által élenjáró - területre hívja fel a figyelmet.

Az egyesület eddigi működését és eredményét több száz publikáció, több tucatnyi kiállításon és termékbemutatón való megjelenés is fémjelzi.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni