magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Kereskedelmi Élet 1999. január

Hírvilág

Összefogást szorgalmaz a "Hajrá, Hazai!" program

A pécsi székhelyű Magyar Áruk Klubja Egyesület által kezdeményezett Hajrá, Hazai! Program a hazai országkép kedvezőbb alakítását tűzte ki célul, oly módon, hogy együttműködést kezdeményezett a téma iránt érdeklődő és elkötelezettséget érző valamennyi hazai szakmai és érdekvédelmi szervezettel, gazdasági vállalkozással. Weinreich László az egyesület elnöke és a program szervezője elmondta: - A Hajrá, Hazai! nem egyszerűen gazdasági törekvés. El kell fogadnunk, hogy az országkép alakítása nem csak a vállalkozások anyagi helyzetén múlik - annak szerves része a hazai kultúra, az idegenforgalom, az ország "köztisztasági" helyzete, a társadalom viselkedési szokásai is, és még számos nem feltétlenül gazdasági kötöttségekkel járó összetevő. Éppen ezért kezdeményezésünk valamennyi szakmai és érdekvédelmi tömörüléssel szeretné erősíteni kapcsolatát, beleértve a vállalkozásokat illetve azok szervezeteit. El kell fogadnunk, hogy az Európai Uniós csatlakozásunk részévé kell, hogy váljon a fogyasztói magatartásunk megváltoztatásának szükségessége is. Ehhez minden együttműködni kész szervezetet partnerként tekintünk.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni