magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Dunaújvárosi Hírlap 1999. március 27.

Mintha BNV lenne - csak kicsiben

Dunaújvárosban 2500 gazdasági szervezetet tartanak nyilván, közülük csak 15 mutatkozik be az Expo ' 99 kiállításon. Ez egy olyan ügy, amely mellé érdemes odaállni, hangsúlyozta a humán ügyekért felelős alpolgármester, Pók Ferenc, a tegnapi megnyitón. A házigazda önkormányzat képviselőjeként bízik abban, hogy a mostani rendezvény csak ízelítő lesz, a folytatás, az őszi fogyasztási javak vására már jóval nagyobb skáláját kínálja az érdeklődőknek.

A szervező szerint: a nehézipar fellegvárának kellemes és - bíznak benne - állandó színfoltja lesz a tavaszi és az őszi fogyasztási javak, szolgáltatások kiállítással egybekötött vására.

Népviseletbe öltözött asszonyokon akad meg a Dunaferr iskola tornatermének ajtaján belépők szeme: "Mi decsiek" címmel mutatkoznak be az ottani ipar- és népművészet képviselői, a pavilon egyik sarkában csapágyakat, míg a másikban népművészeti tárgyakat és díszítőket kínálva. Ez a stand akár mintaként szolgálhat annak, aki az expót előre szeretné feltérképezni: az autók mellett jól megférnek a virágköltemények, kicsit távolabb az edényeket és késeket ajánlók, a mérlegeivel és kávéfőzőivel felvonuló Momert, a bútorokat felvonultatóktól nem messze a kerámiások illetve háztartási robotgépet bemutató pécsi cégek. Az előtérben vannak ruhaneműk, édességek és csecse-becsék.

Az ország különböző pontjairól jöttek hozzánk gyártók és forgalmazók. Zsámolyról például modern mintázatú díszpárnák érkeztek, a kézműves kamara tagjainak munkáit bemutató standon Baráth előszállási mézeskalácsos munkái láthatók. A "Hajrá, Hazai" mozgalom képviselői a termékek széles skáláját kínálják, például tönkölybúzából készült - városunkban kuriózumnak számító - kenyeret. Lesznek termékbemutatók és kóstolók a vasárnap estig nyitva tartó expón, ahol a Dunaújvárosi Hírlap is ajándékokkal várja az előfizetőket.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni