magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Magyar Népakarat 1999. február

Érdekek és ellenérdekek a hazai országimázs építésében
A "Hajrá, Hazai!" program 1999. évi tervei

A Magyar Áruk Klubja Egyesület által kezdeményezett "Hajrá, Hazai!" program az 1999-es évben is folytatja eredeti célkituzéseinek megvalósítását.

Ennek érdekében kiáll egy egységes országimás program megvalósulása mellett.

A program előzménye az a két éves előkészítő munka, melynek kapcsán 1998. június 30-án Országimás Vitafórum került megrendezésre, melyen több hazai kamara, szakmai és érdekvédelmi szervezet is részt vett, és programnyilatkozatban fogalmazta meg "Hajrá, Hazai!" elnevezéssel a kezdeményezés továbbvitelének szükségességét.

A program a hazai termékeken túl képviseli a szolgáltatásokban, a kulturális értékekben, illetve művészi alkotásokban, valamint minden egyéb területen - például a turizmusban - megnyilvánuló, hazánk kedvezőbb megítélését szolgáló imázsteremtő értékeket.

Az idei évi program fő feladata továbbra is a fogyasztói magatartás, a vásárlói "tudat" formálása. Ennek befolyásolása a tágabb értelemben vett fogyasztói kultúra megváltoztatását eredményezheti. A szerveződés szükségességét egy folyamatosan erősödő és az EU tagságra készülődő gazdaság illetve társadalom teszi indokolttá.

A Magyar Áruk Klubja Egyesület a "Hajrá, Hazai!" program elindításának kezdő eseménye egy 1997-ben az FM Agrárrendtartási Hivatala által kiírt pályázat volt. E kiírás alapján olyan hazai agrármarketing programok támogatására lehetett pályázni, melyek az agrár- és élelmiszeripari termékek versenyképességét javítja. E pályázaton vett részt a MÁK programjával, ahol részletesen ismertette a marketingprogram részfeladatait, - tekintettel a nemzetgazdasági érdekekre - támogatási kérelmének kedvezo elbírálását remélve.

A pályázati anyag akkor elutasításra került, azonban 1998. szeptemberében "Kiváló Magyar Élelmiszer" elnevezéssel új program indult az FVM támogatásával, mely részleteiben több helyen megegyezik a korábbi pályázat tartalmával.

A MÁK 1998. október 8-án kérte a tárcától az érintett témára vonatkozó vizsgálatát, azonban az három hónap elteltével sem vezetett eredményre. Idézve az FVM levelét, álláspontjuk szerint a program "más szellemi termékét jogosulatlanul nem használta fel, plágium nem forog fenn."

Weinreich László egyesületi elnök szerint: "A hazai termékek népszerusítésére szervezodo közösségi marketingprogram szükségessége vitathatatlan. Azonban el kell gondolkodnunk a programhoz fuzodo etikai és szakmai elvárásokban rejlo felelosségrol. Hiszen egy ilyen "egységes akció" magában rejti a társadalom iránti felelosség súlyát is. E bizalommal és egyben lehetoséggel élni kell! Az országimázs alakítása mindenképpen társadalmi és nem lobbyérdek kell hogy legyen!"

A Magyar Áruk Klubja kidolgozza a két program közötti hasonlóság, illetve egyezőség részleteit, és mindenképpen tisztázandónak tartja az azonosságok okainak kiderítését.

További információ, háttéranyag kérhető: 72/257-300

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni