Népszabadság 1998. 05. 07. Eladatlan textíliák Kerényi Mária textiljeinek kiállítása most zárult a pécsi vasútállomáson, a Magyar Áruk Klubja szervezésében. Az ott bemutatott anyag vagonkiállításként is bejárja az országot. - Ön és textiles kollégái milyen sikerrel jelentkeznek a műtárgyak piacán? - kérdeztem Kerényi Máriától. - Akad-e vevőjük is a csodálókon kívül? - Nem akad - hangzott a kerek válasz. - A modern textilművészet egyre kevésbé tölti be régi iparművészeti funkcióját. Nem azért szövünk gobelint, faliszőnyeget, hogy a vevő melegíthesse vele a szobáját, hanem gondolatokat akarunk kifejezni. Iparművészeti ambíciók helyett művészi ambícióink vannak, ami már abban is megnyilvánul, hogy egyedi darabokat készítünk. Én például beszövök bekeretezett családi fotókat, de ezeket sem a képgyűjtők, sem a szőtteskedvelők nem tudják hova tenni. A textilművészetben egyszerű az eladási ár meghatározása a szálszerűség, a kiterített alapterület figyelembevételével - ha valaki, mondjuk, lesző egy létező festményt. De önálló alkotásoknál ki fizeti meg az elgondolás, a tervezés stb. értékét? Vagy tömegtermelésre áll rá a textiles, vagy megvárja, amíg elég hírneves lesz, hogy évente el tudjon adni egy-két darabot, amiből aztán megél. Húsz-harminc éve furcsamód megszaladt a textilszakmának. Akkor épültek a nagyobb szállodák, és a kultúrpolitika sem igen zaklatta a szakmát. Most egyre kisebb munkákat készítünk, amelyek jobban elférnek, és talán beszerzésekként is vonzóbbak. Mindhiába. Tavaly 8-10 gobelines megszőtte a Himnuszt, de egyetlen vevő sem akadt. Viszont csurdogált valami a szponzoroktól a szövés idejére. De csak azért sem hagyjuk abba: amíg a gyűjtők fel nem figyelnek ránk, szívbéli munkaként csináljuk tovább.
Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
|