magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Tájoló - 1999. június-július

Országimázs vitafórum

Idén második alkalommal szervezett Országimázs vitafórumot s Pécs Expo kísérő rendezvényeként a pécsi székhelyű Magyar Áruk Klubja. A tanácskozás elsődleges célja az volt, hogy választ keressenek arra, miként lehet egy olyan jelképrendszert kialakítani, amelymindenféle terméket, ágazattól független tevékenységet, szolgáltatást fémjelez, hirdeti annak magyar eredetét. Az EU-csatlakozás küszöbén különösen nagy a jelentősége, hiszen az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának megvalósulásakor, a vásárlók figyelmének felkeltésére, a hazai gazdaság előnyben részesítésére, talán ez lehet a legnagyobb hatású eszköz.

A tanácskozáson részt vett Benyhe István, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezető-helyettese is, aki egyebek mellett elmondta: már kormányzati szinten is felvetődött, hogy az ország-kép kialakítására központi szerveződést kell létrehozni. A jövő évi költségvetésben az ország jelképrendszerének kialakítására már elkülönítettek egy meghatározott összeget. Koczka Zoltán, a Cukoripari Egyesület igazgatója annak a véleményének adott hangot, hogy jónak tartja a Magyar Áruk Klubjának elképzelését, s a Hajrá, Hazai! szlogenben megfogalmazott célrendszerét, amely a hazai eredetű termékek előállítására, a hazai munkaerő közreműködésére helyezi a hangsúlyt. Ezen kívül szólt arról is, hogy szükség lenne egy központi szervezetre is, amelynek székhelye akár Pécs is lehetne, ahol az eltelt öt év eredményeire támaszkodva kerülhetne sor a programhoz kapcsolódó rendszer kialakítására. Borhidi Gábor, a MEDOSZ szakreferense mindehhez annyit fűzött hozzá: a munkavállalói oldalnak is érdeke, hogy a belső piac - különösen a mezőgazdaság és élelmiszeripari - védelmére létrejöjjön egy, a hazai termékeket népszerűsítő rendszer. - Sz. K.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni